Céline Dion tizenkét hőse
Íme, tizenkét bátor gyermek története, akik hihetetlen fájdalmakat és nehézségeket vészeltek át.

Mario Lemire Jr. (Kanada)
Egy végsőkig elkeseredett férfi 1994. szeptember 5-én este a quebeci Sainte-Adèle-ben fölgyújtotta otthonát, ahol kilenc hónapos kisfiával, Marióval lakott. Mario súlyos égési sérüléseket szenvedett. Két évig ápolták kórházban, mindkét lábát amputálták, és összesen harminc műtétet hajtottak végre rajta. Jelenleg nevelőszülőknél él, és iskolába jár.

Elisabeta Abraham (Románia)
Elisabeta vakon született a romániai Küküllősárdon. David McGuire brit segélymunkás a falubeli gyermekekkel foglalkozva ismerkedett meg Elisabetával, akinek sorsa annyira megindította, hogy vállalta a kislány szemműtétjének költségeit a helyi kórházban. Az operáció nem sikerült, így Elisabeta végül dr. James Ogden amerikai orvos segítségével az Egyesült Államokban részesült további kezelésben. Bal szemére teljesen, jobb szemére részlegesen helyreállították a látását. Ma már szemüveggel olvasni is tud.

Chris Stewart (Nagy-Britannia)
Amikor a tűzoltók borzalmas balesete után kiszabadították Christ piros Minije roncsai közül, az ifjúsági autóversenyző nem lélegzett. A koponyaalapot a gerincoszlophoz rögzítő szalagok elszakadtak. A fiú feje elvált a nyakcsigolyáktól, csak a bőr, izmok és egyéb lágyszövetek tartották össze. Ez a fejgyám-nyakszirti ízületi ficamnak (atlantookcipitalis dislocatio) nevezett sérülés szinte minden esetben végzetes. Chrisnek hétszázalékos esélye volt az életben maradásra, de műtétek sorozata következett, és két héttel a baleset után csodával határos módon fölkelhetett a kórházi ágyból.

Donald Ray Expose (Egyesült Államok)
Donald Expose a 2005 augusztusában New Orleanst sújtó Katrina hurrikánban veszítette el az édesanyját. Hajléktalanszállásra, a texasi Houstonba került, ahol egy rokkant segélymunkás, Ashley Bryan vette gondjaiba, és igyekezett fölkutatni a családját. Donald poszttraumás stresszzavarban és depresszióban szenvedett. Egyedül a rajzolásban talált vigaszt. Ashley meglelte Donald nagynénjét, Nicole-t, aki befogadta a fiút, bár maga is mindenét elveszítette, és két gyermekét kellett ellátnia. Donald illusztrátori tehetsége révén felvételt nyert egy művészeti középiskolába.

Miles Coulson (Egyesült Államok)
Milest kéthetes korában szállították a kórház sürgősségi osztályára. Nehezen lélegzett, a bőre kiütéses volt, keze-lába jéghideg. A szívét vírusfertőzés támadta meg, amitől megduzzadt, és a csecsemő rendkívül legyöngült. Nyolc napig szív-tüdő géphez kötve maradt, amíg nem javult az állapota. Nem egészen egy hónap múlva egy EKG-vizsgálat kiderítette, hotgy szívátültetésre szorul. Több hónapig várakozott műszívvel a mellkasában, majd végrehajtották a transzplantációt. Miles legelső szavai így hangzottak: "Baba beteg."

Samu Grundström (Finnország)
Samu egy sokszor halálos kimenetelű porc- és csontfertőzés (chondrodysplasia punctuata) miatt orr nélkül született. 2005-ben sebészi úton próbálták stabilizálni nyakcsigolyáit, de a beavatkozás nem járt sikerrel. 2006 decemberében ismét megműtötték, ezúttal eredményesen, így Samu a karácsonyt már otthon tölthette. A gerincoszlopát sikerült rendbehozni, de további kezelést igényel. Motoros kerekesszékkel közlekedik, 2007 szeptemberétől iskolába jár. Kedvenc tantárgya a testnevelés.

Illés Fanni (Magyarország)
Bár Fanni láb nélkül és úszóhártyás kézzel jött világra, szülei elhatározták, hogy normális gyermekként nevelik föl. Tizenkét éves korában az orvos azt javallotta, hogy úszással javítsanak a testtartásán. Egy esztendő sem telt bele, és Fanni már fogyatékkal élőknek rendezett sportversenyen vett részt. Az országos bajnokságon aranyérmet nyert, egy egyiptomi nemzetközi versenyen öt első helyet szerzett. Rokonai és ismerősei alapítványt hoztak létre, hogy Fanni a segítségükkel folytathassa sportpályafutását.

Anna Williamson (Egyesült Államok)
Susan Williamson tizenhét hetes terhesen tudta meg, hogy nyitott gerincű kislányt hord a szíve alatt. A magzat ágyéktáján maradt hasadék fedetlenül hagyta a gerincvelőt. A kismamát a nashville-i Vanderbilt Egyetem klinikáján ígéretes új eljárással kecsegtették, amellyel méhen belül orvosolható a gerinchasadék (spina bifida). Úgy döntött, vállalja a műtéti kockázatot, és Anna 2000. augusztus 12-én a - nyitott gerinccel gyakran együtt járó - vízfejűség legcsekélyebb jele nélkül született meg. Ma boldog és egészséges, normális életet él.

Andrew Bateson (Egyesült Államok)
1997 júliusában a hatéves Andrew-nak egy este megfájdult a lába. Édesanyja Tylenolt adott neki, és ágyba dugta. Másnap reggelre rosszabbodott a fiú állapota: hamuszürke arcbőre, kiütéses mellkasa és hasa arról árulkodott, hogy meningokokkuszos fertőzést kapott, amely akár halálos kimenetelű is lehet. Ahogy a fertőzés kibontakozott, belső vérzések keletkeztek, ezek miatt Andrew szervezetében véralvadást serkentő anyagok szabadultak föl, amelyek vérrögöket képeztek a végtagjaiban. Miután térd alatt megszűnt a vérkeringése, amputálni kellett a lábát. Andrew műlábat kapott, így folytatta valamennyi sporttevékenységét: fut, görkorcsolyázik és kerékpározik.

Milagros Arauco (Peru)
Sara Arauco egy eldugott perui falucskában bokától csípőig összeforrt lábú kislánynak adott életet. A "kis hableány", ahogyan a sajtó elnevezte, alig két kilót nyomott, és állapotát magzati torzfejlődés, szirenomélia, azaz sellőszindróma okozta. Az orvosok nem sok esélyt láttak arra, hogy életben marad. Dr. Luis Rubio, a limai Solidaridad Kórház plasztikai sebészeti csoportjának vezetője értesült Milagros helyzetéről, ezért mentőt és két orvost küldött, hogy beszállítsák a csecsemőt. Rubio műtétek sorozata után 2006 szeptemberében választotta szét Milagros lábát. A kislány ugyanazon év októberében tette meg első lépéseit.

Mary Justin Galansa (Fülöp-szigetek)
Mary Justin családja nem tudott elegendő pénzt összeszedni az életmentő operációra, hogy bevarrják a kislány szívében tátongó lyukat. Ahogy Mary Justin kamaszodott, mind gyakrabban veszítette el az eszméletét. Bármelyik pillanatban meghalhatott volna, amikor a gondviselés közbeszólt. A Herbie Alapítvány, amely a világ minden táján élő gyermekeknek nyújt anyagi támogatást, hogy a Torontói Gyermekkórházban megműthessék őket, listára vette Mary Justint. A szülei többhavi várakozás után kapták meg a hírt: leányukat megoperálják, életben marad.

Martunis (Indonézia)
Kész csoda, hogy Martunis nem veszett oda. Tizenkilenc nappal az indonéziát ért szökőár után brit televíziós forgatócsoport talált rá a szumátrai tengerparton. A szúnyogcsípésektől borított, csonttá-bőrré soványodott fiú elmesélte, miként élt csaknem három héten át bogyókon és száraztésztán, miközben pocsolyavizet ivott. Szörnyű megpróbáltatásai közben egy pillanatra sem vette le magáról a portugál labdarúgó válogatott 7-es számú mezét. Csak megtalálása után tudta meg, hogy elveszítette édesanyját és fivéreit.



